Amikor egy egyéni vagy kisvállalkozás beindul, könnyen elérhet egy olyan méretet, ahol a korábbi működés nem fenntartható. A megszokott mindennapi tűzoltást már nem tudja a cégvezető elvégezni, mert túl sok helyen kellene lennie egyszerre, túl sok apró-cseprő döntést kellene meghoznia.
Az egyéni vállalkozók ilyenkor jönnek rá arra is, hogy ideje céget alapítaniuk, új munkatársakat felvenniük, eszközöket és ingatlant vásárolniuk, hitelért folyamodniuk, pályázati pénzeket felkutatniuk. A termékeiket, szolgáltatásaikat évek óta élesben „tesztelik”. Tudják, mi eladható és mi nem. Van vevőkörük, akikre mernek alapozni, és valami nagyobban gondolkodnak. De egymaguk nem tudnak a következő szintre lépni. Ami kicsiben szépen működött, az már nem elég.
Ez a fázis számtalan gonddal, megoldandó feladattal járt. A gyorsabb előrelépéshez érdemes bevonni egy olyan tapasztalt szakembert, aki többször segített levezényelni hasonló átalakulásokat, ezért ismeri a buktatókat és a sikerhez vezető módszereket is. És azt is tudja, hogy nincs univerzális recept a versenytársaik felülmúlására. Mindenkinek más működik. A problémák sok esetben tipikusak, de a megoldások gyakran egyediek.
A hatékony cégvezetés segít abban, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a vállalkozásodból, és fenntartható növekedést érj el. Ehhez át kell gondolnod, hogy a vállalkozásod milyen új kihívásokkal szembesül most, amikor a szinte profit nélküli működésből egy nagyobb gondokkal teli, de remélhetőleg profitot is eredményező fázisba jut.
A jó hír az, hogy növekszel. Gratulálok, szép munka volt. Most jött el az idő, hogy az első gyümölcsöket leszüreteld, hiszen a vállalkozásod már termel egy kis profitot. Egyúttal készen állsz arra, hogy még többet fektess be a jövőbe, hiszen most már van miből.
A folytatásban megosztok veled néhány általános tanácsot a növekedésről, cégvezetői és gazdasági, pénzügyi tanácsadói tapasztalataimra támaszkodva. Ha érdekelnek a vállalkozásodra szabott, egyedi javaslataim is, keress meg bátran. A poszt végén megtalálod az elérhetőségeimet.
Koncentrálj a bevált bevételi forrásokra, és bővítsd a vevőkörödet!
A növekedéshez szükséged lesz új ügyfelekre is, de már nem nulláról indulsz, ezért a figyelmed egy részét irányítsd a meglévő törzsvásárlóidra. Másold le a nagy cégek módszereit – például vezess be ügyfélhűségprogramot, amely újabb vásárlásra ösztönözheti a vevőidet. Kérdezd ki őket, és tudd meg, miért választottak téged, miért tartanak ki melletted. A tanulságokat építsd be a termék- és szolgáltatáskínálatodba, használd ki a marketingtevékenységedben. Árgus szemekkel figyeld a konkurenciát, hogy mivel akarják elcsábítani őket, és időben készülj fel még jobb ajánlatokkal. Kommunikálj velük folyamatosan, és kérd meg őket, hogy ajánljanak másoknak is. Az ajánlások ösztönzésére kettős promóciót is tervezhetsz: az új vevődnek és az őt ajánló törzsvásárlódnak is felajánlhatsz kedvezményt vagy ajándékot. A dinamikusan fejlődő fintech cégek előszeretettel vadásszák ezzel a módszerrel az új ügyfeleket, mert kevesebb pénzbe kerül, mint az „utcáról” behozni őket. Természetesen minden ilyen akcióhoz szigorú költség-haszon elemzést kell készítened, és időközönként felül kell vizsgálnod az eredményességüket.
Azonban ha tényleg dinamikusan akarsz növekedni, nem támaszkodhatsz kizárólag a meglévő ügyfelekre és az ajánlásaikra. A vevőkör szélesítése nemcsak a profitot növeli, hanem az egy-két vevő elvesztésével járó kockázatokat is. Ha a bevételeid túlnyomó többségét alig néhány ügyfél adja, és elveszíted őket, akár a „boltot” is bezárhatod. Ezért az értékesítési stratégiádat úgy kell kialakítanod, hogy abban a régi partnerek megtartására és az új vevők megszerzésére fordított erőfeszítések egyensúlyban legyenek.
Összességében a gyors növekedésed nagyrészt azon múlik, hogy jelenlegi és potenciális ügyfeleid elégedettek legyenek a vállalkozásoddal, és jobb legyél, mint a versenytársaid. A versenytárselemzésről ebben a cikkemben írtam részletesen.
Terveztesd meg az adózásodat!
Ha egészen kicsi vállalkozásként indultál, akkor az általános forgalmi adó vonatkozásában az alanyi adómentesség határának elérését kihívásként élheted meg. Cikáznak a gondolataid, hogy „Jaj, mi lesz? Kinőttem az áfamentes keretet! Ki fizeti majd meg a magasabb áraimat?!” Pedig kellemesebb gondod nem is lehetne, hiszen ez azt bizonyítja, hogy piacképes a tevékenységed.
Az ilyen adómentesség határa jelenleg évi 12 millió forint. Ha január elseje után kezdted meg a működésedet, akkor a tevékenységed napjait az év 365 napjához (szökőév esetén 366 naphoz) viszonyítva a 12 millió forint arányos része lesz az adómentesség határa. A határértéket átlépő első számlád teljesítési dátumától kezdve áfát kell fizetned, ugyanakkor le is vonhatod a rád áthárított áfát (természetesen az előírt jogszabályi feltételek teljesülése esetén). Érdemes lesz újrakalkulálnod az árréseidet, és még jó néhány számítást elvégezned. Mindezt kellő időben, amikor már sejted, hogy abban az évben ezt a fejlődési lépcsőfokot eléred.
A vállalkozásod növekedésével együtt valószínűleg az adóterheid is növekednek, de ne feledd, hogy az adócsökkentési lehetőségek is bővülnek. Azonban az adóelőnyöket, -kedvezményeket neked kell megtalálnod és kiválasztanod. Ha nem élsz ezekkel a lehetőségekkel, kevesebb pénzed marad, és hosszú távon versenyhátrányba kerülhetsz. Az adójogszabályok ismerete speciális tudás. Szánd rá az időt és a pénzt, beszélj egy adószakértővel, és találjátok meg a vállalkozásod számára legjobb adózási konstrukciókat. Érdemes 2-3 évig fenntartható adózási módot választanod.
Hogyan tudod ezt a leghatékonyabban megtenni? Felkészülten menj az egyeztetésre! Az optimális adózás megtervezése 2-3 éves üzleti terv nélkül elképzelhetetlen. Tehát először készítsd el az üzleti tervedet, ha még nincs. Ebben a cikkemben leírtam az üzleti terv összeállításának főbb lépéseit és szempontjait.
Szerezz külső pénzügyi forrást!
A növekedéshez általában befektetés kell, ami jellemzően pénz. A gyors növekedéshez pedig még több pénz kell, ami komoly cash flow menedzselési feladatot jelent. Erről több cikkemben is írtam, mert ez a feladat a kis- és közepes vállalkozások tartós növekedésének egyik kulcsa, amin bármilyen briliáns ötlet megvalósítása elbukhat. De sikerre is viheted, ha okosan és profin, nagy figyelemmel kezeled. Az egyik cikkemet idelinkelem neked. Külső pénzügyi forráshoz – például egy banktól – akkor juthatsz, ha meggyőző vagy, és biztos lábakon áll a vállalkozásod. Ezt tudatos, átgondolt tervezéssel gyorsabban tudod elérni. Stabil árbevétel, biztos vevőkör, kiegyensúlyozott cash flow, reális növekedési pálya, professzionálisan kidolgozott üzleti terv. Ezek azok a főbb tényezők, amelyekkel felvértezve jobb helyzetből indíthatod a banki hitelt igénylő megbeszéléseidet. Megéri tanácsadót bevonnod, aki egyrészt segít kiszámolni, hogy mennyi pénzre (azaz hitelre) lenne szükséged, és hogy mennyi az a reális hitelösszeg, amelynek különösebb aggodalom nélkül ki tudod majd termelni a kamatait és a tőketörlesztő részleteit.
Szerezz minél olcsóbb külső pénzügyi forrást!
Az előzőnél még jobb, ha azt a bizonyos külső pénzügyi forrást vissza nem térítendő támogatásként nyered el. Az erre lehetőséget nyújtó pályázatok gyakran megkövetelik, hogy a kínált forrásért pályázó vállalkozásnak legalább két lezárt üzleti éve legyen, és működése ne legyen veszteséges. Erre az első években esélyed sincs, nincs mit magyarázni rajta. Azonban ha már szép növekedést értél el, és két-három éve stabilan működik a vállalkozásod, bizakodva igényelhetsz pályázati forrásokat, amelyekkel versenyelőnyre tehetsz szert. Ez is a növekedés következménye, a sok-sok eddigi munkád eredménye.
Jó emberekkel növekedj együtt!
Most, hogy a vállalkozásod biztos alapokon áll, vegyél fel minél jobb és szorgalmasabb embereket a feladatok elvégzésére. Ha igazán jelentősen szeretnél növekedni, szükséged lesz megbízható munkatársakra és együttműködő partnerekre, tanácsadókra is. Ne elégedj meg a közepes minőséggel, hanem a legjobb emberekkel dolgozz együtt, akiket meg tudsz fizetni. Tapasztalatom szerint így lehet motiváltnak maradni; a középszerűség ugyanis nem túl lelkesítő. Ráadásul a feladatok delegálása a kulcs ahhoz, hogy a fontos munkára összpontosíthass, és így a legjobb teljesítményt nyújthasd te is.
Minél nagyobb a vállalkozásod, annál nehezebb biztosítani az információk hatékony megosztását és a különböző funkciók gördülékeny együttműködését. A megfelelő infrastruktúra kiépítése alapvető fontosságú a vállalkozásod növekedésének elősegítése szempontjából. Ahelyett hogy minden egyes problémát egyszeri esetként kezelnél, olyan rendszereket és struktúrákat alakíts ki, amelyek megkönnyítik a hasonló jellegű akadályok gyors leküzdését.
Legyen alkalmazkodó a vállalkozásod!
Nemcsak a vállalkozásod mint entitás, de te magad is. A cégvezető a vállalati kultúra meghatározó személye. Minél kisebb a cég, annál inkább. Az alkalmazkodóképesség az evolúciós siker egyik kulcsa az üzleti életben is. Sok dinamikusan növekvő cég közös jellemzője, hogy a piaci változásokra reagálva ügyesen tudnak irányt váltani. Az agilis fejlesztési megközelítés egyre trendibb, mert segít hatékonyabban növekedni. A gyors alkalmazkodás és változtatás képessége lehetővé teszi, hogy különböző üzleti megoldásokat tesztelj, és a legjobban működőt válaszd. Ha gyors vagy és tudsz alkalmazkodni, akkor néhány kudarc is belefér. Hamar rendezed a soraidat, és a tapasztalat birtokában folytatod a munkát, hogy még jobb és eredményesebb légy. A nagyvállalatokkal szemben a kisvállalkozások sokkal rugalmasabban képesek változtatni, szorosabb kapcsolatot ápolnak az ügyfeleikkel, ezért sokszor jobban mérik fel az igényeiket, és időben reagálnak rájuk új és innovatív termékek, szolgáltatások bevezetésével. Ugyanakkor általában kevesebb pénzük van, de még így, szűkösebb forrásokkal is ők a fürgébbek.
Mindig legyen egy aktuális üzleti terved!
Ne csak valahol a fiók mélyén, hanem szem előtt. Egy üzleti terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ezért a döntéseidnél mindig gondolj a benne lefektetett elvekre. Nem kell görcsösen ragaszkodni hozzá, de ha eltérsz tőle, tudd megindokolni, mit és miért teszel másképp. Ha a változtatás nemcsak eseti, akkor módosítsd az üzleti tervedet, és építsd bele – minden következményével együtt.
A következő időszak megtervezése – több lehetséges forgatókönyvvel számolva – a legjobb módja annak, hogy a vállalkozásod fejlődése biztosított legyen. Az üzleti tervezés fontosságáról és elkészítésének menetéről több blogcikkemben is írtam, mert jelentős és fontos téma. Például itt.
Az a terv, amely egy évvel ezelőtt még jónak tűnt, mára idejétmúlttá válhatott. A piaci feltételek folyamatosan változnak, ezért rendszeresen felül kell vizsgálnod és frissítened kell az üzleti tervedet. A vállalkozásod növekedésével, a külső körülmények módosulásával a stratégiád is átalakul. Például a hangsúly az új ügyfelek megnyeréséről eltolódhat a nyereséges kapcsolatok kiépítésére és a meglévő ügyfelekkel való növekedés maximalizálására. A meglévő üzleti kapcsolatok gyakran nagyobb nyereségpotenciállal kecsegtetnek, és megbízható pénzforgalmat is biztosíthatnak. Az újabb kapcsolatok növelhetik a forgalmadat, de a haszonkulcsai gyakran alacsonyabbak.
Sok vállalkozó számára a tanácsok meghallgatásának és elfogadásának megtanulása az egyik legnehezebb kihívás. Különösen ha a bevált és megszokott rutinok megváltoztatását igénylik a vállalkozás magasabb szintre emeléséhez. Ha a legtöbbet akarod kihozni a lehetőségeidből, neked is tudnod kell egy következő szintre lépni cégvezetőként.
Remélem, a leírtakkal sikerül hozzájárulnom vállalkozásod sikeréhez. Ezek a tanácsok általánosságban értendők. Az, hogy a te vállalkozásodra miként alkalmazhatók, függ a vállalkozásod konkrét, általam nem ismert helyzetétől.
Kövesd be a @hofernoemi.hu Instagram oldalamat is, ahol napi szinten osztok meg hasznos tippeket a vállalkozások fejlesztéséhez.
Szeretnél gyakorlati segítséget kapni, hogy vállalkozásod jobban működjön és sikeresebbé válhasson? Gazdasági, pénzügyi, üzleti problémád megoldásával kapcsolatban lenne kérdésed hozzám? Látogass el a www.hofernoemi.hu oldalra, ahol részletesebben is megismerheted a szolgáltatásaimat, és írhatsz nekem. De akár itt, a blogom Kapcsolat oldalán található elérhetőségemen is megkereshetsz.
Jogi szakokleveles közgazdászként és nemzetközi adószakértőként, 20 éves gazdasági felsővezetői tapasztalattal a hátam mögött kis és nagy cégeknek kínálok gazdasági, pénzügyi, üzletviteli tanácsadást. Néhány éve a Forbes magazin a 20 legbefolyásosabb nő közé sorolt az üzleti életben.